Az emlékek őre - Lois Lowry

Sziasztok! Hú, egy jó pár hét kihagyás után ismét visszatértem egy igazán nagyszerű könyvvel. Érdekesség róla, hogy film készült belőle amit tervezek megnézni a napokban. Bár kicsit furcsa, hogy a borítón 17-18 évesnek kinéző fiatalok vannak és a történetben pedig 12 évesekről van szó, de ízlések és pofonok ahogy szokták mondani :) . Na csapjunk is bele a lecsóba!

Cím: Az emlékek őre
Író: Lois Lowry
Eredeti cím: The Giver
Fülszöveg: A tizenkét éves Jonas olyan világban él, melyben nincs igazságtalanság, éhezés, erőszak, nincsenek kábítószerek, a családok életében is teljes a harmónia. Ezt a tökéletesnek tűnő társadalmat a bölcsek tanácsa vezeti. Ők azok is, akik a tizenkettedik évüket betöltő fiúk és lányok egész életre szóló pályáját kijelölik, egy évente megrendezett ceremónián. Történetünk hősét valami egészen egyedi feladatra tartják alkalmasnak. Miközben egy különös öregember felkészíti őt hivatása betöltésére, Jonas előtt feltárul, milyen titkok lapulnak az őt körülvevő világ békéje mögött. A fiú vakmerő tettre szánja el magát...
Az ifjúsági regény sajátos hangulata, cselekményének feszültsége a gyermek és felnőtt olvasót egyaránt fogva tartja. Az emlékek őre kivételes lehetőséget kínál a továbbgondolásra, arra, hogy szülők és gyerekek, tanárok és tanítványok elbeszélgessenek az élet nagy kérdéseiről. 

Kritika: 

Őszintén szólva még mindig lesokkoltan ülök a laptop előtt, próbálom feldolgozni még a frissen elolvasott szöveg értelmét és leírni azt az érzést ami munkálkodik bennem. Lois Lowry olyan világot teremtett ahol a szín, az érzés, az akarat, a választás joga és sok más egyéb nincs. Először furcsa volt ezt megélni, de miután teljesen belemerültem, elnyelt az egész könyv, sokkal elfogadhatóbb volt a történet, mint hittem volna. Az író elérte a kellő hatást, akartam a folytatást, tudni akartam mi az a Tizenkettő Ceremóniája, mi az Elbocsátás és a Máshol amit annyira emlegetnek. A folytonos lázban tartás, a csavarok amik annyira nem voltak nagyok mégis elérték azt a hatást, hogy meglepődjek és halvány mosoly suhanjon át az arcomon. Jonas karaktere kezdetlegesen átlagosnak indul, a mai tinédzserek gondjaival, hogy fogalmuk sincs milyen munkát kapnak, hol tudnak elhelyezkedni, mi az amiben jók és talán ezzel fogja meg leginkább az embert, hogy magára tud ismerni – még ha felnőtt is -. Az érzések kifejezése nehéz, pontosan meghatározni, hogy mégis mit érzünk komplikált és egy olyan világ, mint ez ahol a főhősünk él, nagyon megválogatja az érzéseit hisz ha már rosszat érez el van könyvelve megbolydultnak. (Hasonló, mint a nemi identitás kérdése.) A családegységek kiválasztottak, nem saját akaratukból választottak mégis ad egy olyan érzést, hogy tökéletes minden, de még se, hiányzik valami ami mindenhova kellene. Már a legelején ez az érzés fogott el, nincs rendjén valami és ez be is bizonyosodott, hogy a tökéletes látszat nem mindig tökéletes. A családot a megszokottság és az előírások tartják egyben ami kicsit elborzasztó, mégis ad egyfajta mesebeli képzetet.

A megnyugtató az volt, mikor Jonas és az örökítő kapcsolata egyre nagyobb előnyben részesült, a lepel lehullott ami miatt döbbenten ültem egy darabig és igyekeztem feldolgozni az információt, de bennem volt az is, hogy végre, megkaptam azt ami hiányzott, ami nem hagyott nyugodni, viszont ezzel egy ütemben újabb kérdéseim lettek. A történet fokozatosan haladt, a legvégén a csavar egyszerre ijesztett meg, mégis akaratlanul is el kellett mosolyodnom, hogy igen, valóban ez a tökéletes befejezés erre a könyvre. 

Összességében: 

Komolyan, ajánlani tudom minden embernek, hogy kezdje el, olvassa végig, a nyelvezete nem nehéz, olvastatja magát az emberrel, de a tartalmáról nem nyilatkozom, még mindig bele sajdul a szívem amiért csak gratulálni tudok az írónak! Elérte a kívánt hatást, olyan érzelmeket váltott ki belőlem amire szavakat nem találok! <3 

( Muszáj volt kicsit lázadnom ennyi szabály után :D )

Kedvenc idézetek: 

" - Olyan ez, mint mikor... - a férfi szünetet tartott. Szemlátomást keresnie kellett a szavakat. - Olyan, mint mikor az ember egy szánkón ül, és mély hóban siklik lefelé a domboldalon. Eleinte üdítő, kellemes a dolog: a sebesség, a csípős, tiszta levegő. De egyre vastagabb a hóréteg tapad a szántalpakra, azok egyre lomhábban csúsznak a lejtőn, s végül már teljes erőből lökni, hajtani kell a szánkót, hogy mozgásban tartsuk... "

"- ... Nem merjük megengedni az embereknek, hogy maguk döntsenek.

- Mert veszélyes? - kínálta fel a szót az örökítő.

- Nagyon veszélyes - jelentette ki határozottan Jonas - ... "

" - De miért nem kaphatja meg mindenki az emlékeket? Könnyebb dolgunk lenne, ha osztoznánk az emlékeken. Neked és nekem nem kellene akkora nagy terhet cipelnünk, ha mindenki részt vállalna belőle.

Az örökítő sóhajtott.

- Ebben igazad van - felelte. - De akkor mindenki részesedne a fájdalomból, azt pedig nem akarják. Pontosan ezért van feltétlenül szükségük egy őrzőre, ezért tartanak olyan nagy becsben minket: mert mi viseljük helyettük a terhet."

"Az egyik gyönyörű emlékben egy fényes barna szőrű ló hátán ülve átléptetett egy nedves fűtől illatos mezőn. Egy kis patakhoz érve leszállt a nyeregből. Ő is és a ló is ittak a tiszta, hideg vízből. Ezzel is többet tudott meg az állatokról. Amikor pedig a ló felemelte a fejét, s orrával kedveskedve megbökte az ő vállt, egyszerre átérezte, mi minden köthet össze embert és állatot. "

" - Réges - réges - régen? - Jonas elnevette magát. - Lehettek a szülők szülei szüleinek a szülei? "

" - De azért tetszett az emlék. Értem, hogy miért ez a kedvenced. Csak sajnos nem tudom a szót az egész érzésre, ami olyan erősen volt a szobában.

- Szeretet -  mondta az örökítő. "

" - Ti szerettek engem?

Szavait pár másodpercnyi kínos csend követte. Aztán Apa elnevette magát.

- Ejnye, Jonas. Ha valakinek, neked tudnod kellene, milyen fontos a helyes szóválasztás.

- Miért mondod ezt? - értetlenkedett Jonas. Mindenre számított, csak arra nem, hogy nevetve megdorgálják.

- Azért, Jonas - magyarázta Anya -, mert egy nagyon általános jelentésű szót használtál. Ez az ige olyan üres és semmitmondó, hogy már szinte teljesen feledésbe merült."

" - Az emlékek őrzésében nem a fájdalom a legrosszabb - folytatta az örökítő -, hanem az egyedüllét. Az emlékek arra valók, hogy osztozzanak rajtuk."