2019. január 20., vasárnap

Vi Keeland - A beosztott

Köszönöm a recenziós példányt az Álomgyárnak!








Cím: A beosztott
Író: Vi Keeland
Kiadó: Álomgyár
Fülszöveg: Amikor az első alkalommal összefutottam Chase-szel, nem tettem rá túl jó benyomást. 

Egy étterem mosdója előtt kuporogtam a folyosón, és épp a barátnőmnek hagytam üzenetet, hogy mielőbb hívjon vissza valami ürüggyel, mert le akartam lépni a pocsékul sikerült randimról. 

Chase hallott minden szót, szajhának nevezett, majd kéretlenül ellátott néhány tanáccsal pasi- és randiügyben. Megmondtam ennek a magas és szívdöglesztően jóképű alaknak, hogy foglalkozzon a saját átkozott ügyeivel, majd visszamentem a dögunalmas partneremhez. 
Később – elhaladván az asztalunk mellett – Chase kajánul vigyorgott, én pedig a pimaszul szexi, kemény fenekét bámultam, miközben odament a lányhoz, akivel együtt vacsorázott. 
Képtelen voltam megállni, hogy néha lopva ne pillantsak rá erre a beképzelt és lekezelő modorú alakra, aki a terem túlsó végében ült a barátnőjével. Természetesen többször rajtakapott, hogy nézem, és mindannyiszor rám kacsintott. 
Amikor ez a szívdöglesztő fazon és a hasonlóképpen szexi barátnője hirtelen ott termett az asztalunknál, megrémültem, hogy ez a jóvágású idegen be akar árulni a pasimnak. 
Ehelyett azonban úgy tett, mintha régóta ismernénk egymást, majd leült az asztalunkhoz a párjával, és mindenféle kiagyalt és rám nézve módfelett kínos történettel szórakoztatta a társaságot a nem létező közös gyermekkorunkról. 
A fickó – aki mellett addig halálra untam magam – furcsa módon izgalomba jött a tolakodó ismeretlen sztorizásától. 
Amikor az este véget ért, elváltunk egymástól, én pedig sokkal többet gondoltam erre a vonzó idegenre, mint azt valaha is be merném vallani. Még annak ellenére sem voltam képes kiűzni a fejemből, hogy tudtam, sosem látom újra. 
Úgy értem, mi az esélye annak, hogy csupa véletlenségből ismét belefutok valakibe egy nyolcmilliós nagyvárosban? 
A véletlen mégis úgy hozta, hogy egy hónap múlva ez a szexi pasi lett az új főnököm…




Kritika: 


Borító: Szexi pasi, egy csokornyakkendővel. Kell ennél többet mondjak?:D Tiszta Magic Mikey feeling a borító! <3
Tartalom: Reese egy borzalmas randi kellős közepén van, ami nem úgy sült el, mint ahogy tervezte, ezért legjobb barátnőjét, Julest próbálja elérni, hogy mentse ki a kudarcba fulladt randiból, de helyette egy ismeretlen szexi pasi siet a segítségére és lehetetlen történeteket mesél, csak, hogy életben tartsa a beszélgetést. A végén már egyre jobbra sikerül, de ahogy a randi véget ér, mindenki megy a saját dolgára. Viszont Reese nem tudja kiverni a fejéből a titokzatos pasit, így alig egy hónap múlva úgy dönt, rákeres a titokzatos férfira. Sok minden ugyan nem talál róla, hagyja is a Facebookot a fenébe. Az aktuális barátjával randira megy, de akkor is az a titokzatos egyed kattog a fejében, ami nem is csoda, hisz ultra helyes a gyerek. Ahogy tovább olvastam, kiderült, hogy a lány kilép a cégből ahol dolgozott, egy ott elkövetett baki miatt, és állásinterjúkra jár (kettőre csak) ami nem sül el olyan jól, mikor is beleszalad az edzőterembe Chase-be aki a randiját is felvirágoztatta. Akaratlanul is kikottyantotta, hogy éppenséggel nem lesz munkája, de a póló nélküli hős rögtön a segítségére siet. Reese-nek lesz munkája, de azt nem is sejti, hogy Chase lesz a főnöke. Vonzódik hozzá, ezt nem tagadja, de azzal áltatja magát, hogy a főnöke, és nem teheti meg, hogy kapcsolatba bonyolódjon vele, mivel fél attól, hogy a kollégái mit szólnak. Legalábbis egy ideig, amíg el nem kezdik megismerni egymást, kiderül, hogy mindkettejük életében vannak olyan sötét foltok amikre egyikük se büszke igazán. De Chase meggyőzi, hogy ez nem baj, attól még lehetnek együtt. Mikor már az ember azt hiszi, hogy jön a happy end, az író még belerúg egyet a karaktereibe ezzel is felkorbácsolva az amúgy is pattanásig feszült idegeinket. 
Vélemény: A történet már az első oldaltól felkeltette az érdeklődésemet, főleg mikor Chase is betoppant. Amilyen hihetetlen történeket mesélt, egyszerűen elkapott a röhögőgörcs és jó ideig nem is hagyott. Reese és Chase karaktere egy kisebb változáson esett keresztül ahogy megtalálták az egymáshoz vezető utat. A kép lassan tárult fel a múltjukról, ami a váltott szemszögnek köszönhetően jobban átadta a hatást. Ahogy a csavarok el voltak helyezve, ahogy a poénok oda szúrva, az idézetek megtalálták a helyüket és kiadták magukból ezt a csodát! Ez kellett nekem, a napokban úgyis rengeteg volt rajtam a stressz és mikor leültem olvasni, minden elszállt, az izgalom vette át a helyét, hogy aggódom a két főszereplőért. Kirángatott a hétköznapokból és megmutatta valaki másét, ilyen egy jó könyv!

Kedvenc szereplő: Hm, Chase és Jules között vacillálok:D




A könyvet megtudod rendelni
 itt, sőt, most 30%-os kedvezménnyel!






Kedvenc idézetek:


- Lehet, hogy te csak később estél belém. Ami engem illet, én már akkor beléd bolondultam, amikor először megláttalak. [...]


- Felnőtt férfi vagyok!
- Akkor viselkedj is úgy!
- Nem inkább a kisfiaddal kellene foglalkoznod?
- Nyilvánvaló, hogy nem egy fiam van: veled együtt kettő.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése